Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2023.08.10

Zsendülés, változékony időjárás, erős lisztharmat és peronoszpóra

A peronoszpóra fertőzésveszélye a múlt héten szinte folyamatosan magas volt. A korábbi fertőzésből származó tünetek sporulálása most is tapasztalható, a fiatal növényrészeken tömeges. Újabb tünetek a fiatal leveleken jelentkeztek a védelem nélküli ültetvényekben, a fertőzöttség közepes-erős szintűre növekedett a lombozaton is. A fürtökből folyamatosan kihullanak a régi fertőzések nyomai, a megszáradt bogyómaradványok. Az új peronoszpóra fertőzéseket jelzik az egyesével fonnyadásnak indult elszínesedő bogyók. Az időjárás folyamatosan adagolja az esőket, ha ez így marad, akkor a cukrosodásnak induló korai fajtáknál a szürkepenész fellépése várható. A szüretig még sok van hátra, ezért még a peronoszpóra komoly termésveszteséget okozhat új fertőzésekkel, nem beszélve a késői fajtákról (Merlot, Cabernet Franc), ahol még jelentősebb lehet a kár. A peronoszpóra ellen használjunk még felszívódó szereket. Egyedül a korai érésű Irsai Olivér esetében javasolt már csak a réz (kontakt) használata.

A lisztharmat fertőzésveszélye is magas, a meleg, párás időszakokban tovább emelkedett, az érzékeny fajtákon erősödtek a tünetek, nemcsak a fürtökön, hanem a leveleken is. Az érzékeny fajták fürtjei nagymértékben fertőződtek, melyek mostanra elszáradtak, elszínesedtek. Jelenleg erős mértékű lombfertőzöttség tapasztalható, a korábbi fertőzésből származó lisztharmat telepekről az esős napok hatására új fertőzések indultak. Az intenzív védelem továbbra is javasolt. A felszívódó szerek használatának egyre kevesebb a haszna, a kontakt szereket részesítsük előnybe. A mostani állapotban a már meglévő fertőzéseket kell beszárítani a bogyók felszínén, hogy azok kiterjedése ne növekedjen. Így a fertőzött bogyók is képesek lehetnek normális nagyságúra fejlődni a zsendülést követően. Fontos kiemelni, hogy az elkövetkező 1,5 hónap alatti időszakban csak az egészséges lombozat tudja beérlelni a fürtöket. Ha nem védekezünk a lisztharmat ellen, a látszólag egészséges lombozaton tömegesen bevonatot képezhet a lisztharmat, ami akadályozza a fotoszintézist, ezzel kényszerérésre sarkallva a szőlőt. Ez a folyamat mennyiségi veszteséget okoz, és a tőke cukorgyűjtését is akadályozza a fürtök irányába. A védekezés a betegségek ellen most fontos. Ne az évek óta megszokott rutint kövessük, mert az időjárás sem azt teszi, alkalmazkodjunk az idei év megváltozott körülményeihez. Az elmúlt három hónapban (május-június-július) a Borvidéken 234 mm csapadék esett. Továbbra is tartsuk fenn az erős védelmet.

A szőlőmolyok lárváinak károsítása folyamatos. Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. Folyamatos, de csökkenő tendenciájú a második nemzedék lepkéinek rajzása. Szex-feromon csapdáink a héten átlagosan 3 db lepkét fogtak.

A túlterhelt tőkéken megjelenhetnek a tőkeelhalás (Eutypa, Stereum) tünetei. A terhelés csökkentésével, lombtrágyák folyamatos használatával megelőzhető a betegség fellépése. A tőke szakszerű, az első tünetek megjelenésekor elvégzett, visszavágásával újranevelhetjük a növényt.

A gubacsatkák kártétele továbbra is szembetűnő lehet egyes ültetvényekben. Ezeken a helyeken speciális atkaölő szerek használatával – lehetőleg kétszer egymás után 14 nappal permetezve – egész évre megoldhatjuk a problémát.

Az amerikai szőlőkabóca lárváinak és imágóinak károsítása folyamatos. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó Candidatus Phytoplasma vitis (más néven Grapevine flavescence dorée, FD) fitoplazma vektora az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus). Jelenleg az L5-ös lárvafokozatok aránya 10 %, az imágók aránya 90 %. A nem védett állományokban átlagosan tőkénként 1-2 db imágó észlelhető, a védett ültetvényekben észlelési szintű a károsító jelenléte. A rendkívül veszélyes FD terjedése megakadályozható az amerikai szőlőkabóca elleni eredményes védekezéssel. Az online elérhető károsító monitoring rendszerben térképi felületen nyomon követhető az egyes fejlődési fokozatok észlelésének helyei, amely alapján a védekezések ütemezhetők. A rendszer megtalálható:

https://karositomonitoring.nebih.gov.hu/Terkepek/AmerikaiSzolokabocaMap.aspx

Azokban a termő ültetvényekben, amelyekben az előző tenyészidőben kimutatták az amerikai szőlőkabóca jelenlétét, kifejezetten ajánlott a lárvák ellen védekezni a nagyobb fertőzésveszély miatt. A szaporítóanyag előállító területeken (törzsültetvények és faiskolák) a vektor elleni védekezés kötelező, függetlenül attól, hogy előfordul-e a kabóca a területen vagy sem. A védekezésre több – a szőlőmolyok ellen is engedélyezett – rovarölő szer alkalmazható (pl. lambda-cihalotrin hatóanyagú permetező szerek).

A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet. Ha az ültetvény mostanra kigyomosodott, a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. Több veszélyes gyom is újra „nekilendül” ebben az időszakban, ezért ezek irtására akkor kerüljön sor, amikor még 20-30 cm-nél nem nagyobbak. Később csak sok vesződséggel, többszöri kaszálás és az ezt követő újrahajtáskor elvégzett gyomirtás ad csak eredményt. A törzstisztításra fokozottan figyeljünk a glifozát tartalmú készítmények használatánál. A törzsön hagyott hajtásokon keresztül felszívódhatnak az ilyen hatóanyagú készítmények és a későbbiekben kárt okozhatnak a szőlőtőkéknek.

 

 

A meteorológiai állomások által mért adatok

 08.04 – 10  Heti átlaghőmérséklet (oC)  Csapadékösszeg (mm)
 Szekszárd 20,5 16
 Iván-völgy 20,1 18
 Bati-kereszt 20,2 14
 Kajmád 20,4 12
 Görögszó 20,7 17
 Bátaszék 20,8 18
 Paks 20,0 21
 Bonyhád 20,1 19

 

Várható időjárás

Pénteken és a hétvégén túlnyomóan napos, döntően csapadékmentes, jelentősen melegedő időre készülhetünk. A hőmérséklet szombaton már eléri, vasárnap meg is haladhatja a 30 fokot. Visszatér az igazi strandidő. Hétfőn úgy néz ki, már országszerte 30 fok felett, de még jellemzően 35 fok alatt várhatók a maximum értékek, majd kedden, szerdán már helyenként, a 35 fokot is meghaladhatja, és szinte zavartalan napsütés, igazi nyaralóidő a legvalószínűbb. A következő 7 napban a Borvidéken 1 mm csapadék várható (Forrás: http://www.met.hu/).

 

A SYNGENTA ajánlata erre a hétre

A

ajánlata erre a hétre atkák ellen: Thiovit Jet, Vertimec Pro
molyok ellen: Karate Zeon 5 CS, Voliam, Affirm
kabócák ellen: Karate Zeon 5 CS
lisztharmat ellen: Dynali, Topas 100 EC, Thiovit Jet, Taegro
peronoszpóra ellen: Orondis Ultra csomag, Pergado F
lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max
szürkepenész ellen: Switch 62,5 WG, Chorus 50 WG
gyomok ellen: Medallon Prémium

Szőlőmoly kártétel
Gyakori a napégés
Friss peronoszpóra-fertőzés nyomán fonnyadó bogyók
Az átlagosan védett szőlőkben gyakori a peronoszpóra erős kártétele
A tőkeelhalás a túlterhelt állományokban fokozottan jelentkezik
A parlagfű megkezdte a virágzást, figyeljünk fokozottan rá
A lisztharmatos lomb nem tudja kiszolgálni az érő fürtöt
A korábban károsodott bogyók éréskor a szürkepenész-járvány elindítói lehetnek
A kevésbé jól védett ültetvényekben a lisztharmat nem sokat hagy szüretre
A Kékfrankos jelenlegi állapota
A jól védett ültetvényekben is találni peronoszpórás bogyókat
A betyárkoró bírja a legjobban a gyomok közül