A bikavér az egyik legismertebb magyar bortípus, amelyhez legalább négyféle kékszőlő-fajtára van szükség annak érdekében, hogy egy összetett és egyedi bor jöhessen létre. A bikavér legendáját táplálja, hogy a bor születésének helyét, időpontját, készítésének eredeti módját homály fedi, a dicsőségért sokáig vetekedett két város, Eger és Szekszárd.

Szekszárdon a kadarka az egyik legnagyobb kihívást jelentő szőlőfajta a borászok számára. Miért érdemes vele mégis foglalkozni? Mert játékos könnyedsége, fűszeres, piros bogyós gyümölcsös aromái olyan egyedi stílust alakítanak ki a Szekszárdi borvidéken, amely feledhetetlenné teszi, főként egy jó halászlé mellett.

A kékfrankos Magyarországon és Szekszárdon is a legnagyobb területen termesztett kékszőlő-fajta, a borvidéken minden harmadik tőke kékfrankos. Ez egyáltalán nem véletlen, hiszen még a kihívást jelentő években is megbízhatóan teljesít ez a kifejezetten sokoldalú fajta, amely rozéként, sillerként és vörösborként egyaránt megállja a helyét, legyen szó fajtaborként önálló megjelenésről vagy házasításról.

A Szekszárdi borvidék klimatikus viszonyai leginkább a vörösboroknak kedveznek, így a kék szőlő aránya jelentősen meghaladja a fehérszőlő-fajtákét. A többségében könnyed fehérborok mellett a rozék és a sillerek színesítik a portfóliót, és a helyi turizmus és gasztronómia szempontjából van jelentőségük.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi pontosan a nagy bor. Legyen fajtajelleges, a szőlő származzon a legjobb dűlőkről, fontos a megfelelő hozamkorlátozás, és hogy szüretkor csak a legszebb, teljesen egészséges szőlő kerüljön a feldolgozóba, valamint elengedhetetlen hozzá a jó minőségű hordó és a hosszabb érlelési idő is.