Támad a lisztharmat!
Az elmúlt héten többször esett csapadék a Borvidéken. A folyamatos esők miatt a levélfelület állandóan nedves, a levegő párás volt. Ez nagyon kedvezett a lisztharmatnak, annál is inkább, mert az ezt megelőző hét is ugyanilyen volt. A lisztharmat tünetei általánosan és erősen megjelentek az ültetvényekben. Elsősorban a leveleken lehet tüneteket találni. A fürtökön egyelőre még kisebb fertőzések vannak. A lombozatról azonban néhány nap múlva a fürtökre is átterjedhet a betegség. A kis bogyókat a lisztharmat gyorsan képes fertőzni, és gyorsan tud a zsenge szöveten szaporodni. Az érzékenyebb fajtákon erős a betegség fellépése. Tapasztataink szerint, az eddig védett állományokban is jelentős mértékben megjelent a betegség. Mostantól erős védelem szükséges, felszívódó és kontakt készítmények együttes kijuttatása javasolt a betegség ellen.
A peronoszpóra tünetei továbbra is csak észlelési szinten jelentek meg eddig az ültetvényekben. Egy-egy esőzést követően a jelenlegi hőmérsékletek mellett a betegség lappangási ideje 5-7 nap között alakul, ezért intenzív védelem javasolt. A legjelentősebb fertőzési forrás a talajon fekvő áttelelt beteg levélmaradványok. A kórokozónak a 20-25 fok hőmérséklet az optimális, viszont a spórák fejlődése már 10 fok felett megindul: az oospórák akkor indulnak fejlődésnek, ha a napi középhőmérséklet eléri a 10-13 °C-ot, és az éjszakai hőmérséklet sem csökken több napon át 10-11 °C alá, továbbá egy vagy két napon belül legalább 10 mm csapadék esik. A mozgó sporangiospórák az esőcseppek segítségével a talajhoz közeli levelekre csapódnak. A kórokozó behatolása a növénybe a légzőnyíláson keresztül megy végbe. A levél fonákján csaknem ezerszer több a légzőnyílások száma, mint a levél színén, ezért a levél leginkább a fonákja felől fertőződik. A fiatal bogyókon még sok légzőnyílás található, de az idősebb bogyók felületén számuk fokozatosan csökken, ez magyarázza a fiatal bogyók súlyos fertőződését, és a légzőnyíláson előtörő sporangiumtartó gyep megjelenését. A szőlőperonoszpóra lappangási ideje, azaz a sporangiospórával történő fertőzéstől az olajfoltok megjelenéséig eltelő időszak, elsősorban a hőmérséklet függvénye. A lappangási idő a kórokozó számára optimális 20-25 °C közötti hőmérsékleten a legrövidebb, mindössze 3–4 nap. További gyakori és nagyon veszélyes fertőzési forrás a déli ciklonok által az esővel együtt szállított fertőzőanyag, amely tömeges fertőzést idézhet elő az esőt követő 4-5 nap múlva, akkor is, ha az ültetvényben előző évi fertőzőanyag nincs jelen. Az utóbbi két hétben 4 déli ciklon is hozott jelentős mennyiségű csapadékot, amivel tömegesen érkezhetett fertőző anyag is. Ezért folyamatosan ellenőrizzük a leveleket, és tünetek megjelenése esetén azonnal permetezzünk felszívódó készítménnyel.
A tarka szőlőmoly II. nemzedékének rajzása elkezdődött. Feromon csapdáink 4 db egyedet fogtak az elmúlt héten. A lárvák károsítása ezzel párhuzamosan folyamatos. Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. A lárvák L4-L5-ös stádiumban vannak a mostani időszakban.
A molyok lárvái mellett több rovar, köztük a kabócák is jelentős károsítói a szőlőnek. A kis rovarok szívogatásuk nyomán vírusokat terjesztenek. A vírusok által okozott betegségek hozzájárulnak a tőkék idő előtti leromlásának folyamatához. A tőkepusztulás kezdeti tünetei már ilyenkor látszanak az egyes tőkéken. Ezen okok miatt használjunk rovarölő szereket évente többször a szőlőben.
A levélatkák tavaszi szívogatásának gyógyult nyomai most látszanak szembetűnően az alsó leveleken. A szívogatások helyén a levélszövet nem nő tovább, így a korábbi kártételt a levéllemezben keletkező, feltűnő, szabálytalan alakú lyukak jelzik. Ezeken a leveleken már nincs kártevő, de a károsítás nyomai megmaradnak a továbbiakban. Friss kártétel esetében, amikor sárgás szívásnyomokat észlelünk a fiatal hajtásokon, újra védekeznünk kell speciális atkaölő szerrel.
Mind a gombaölő mind a rovarölő szerek kijuttatásánál ügyeljünk a jó fedettség elérésére. Nemcsak a középső zónának, de a lombozat alacsonyabban (tőketörzs) és magasabban (vitorla) elhelyezkedő részeinek is juttatni kell a permetléből. Vigyázzunk a készítmények adagolásánál a perzselésre. Leginkább a kén, a réz és a lisztharmat elleni felszívódó készítmények okoznak ilyen tüneteket. A meleg, párás időjárás fokozza a tünetek erősségét. Általában igen erős hajtásnövekedés figyelhető meg a szőlőben. Ezeken a helyeken a zöldmunkákkal és a gyakoribb permetezésekkel (10 napos forduló) tudjuk segíteni a szőlőt a megfelelő egészségi állapot fenntartásában.
Az amerikai szőlőkabóca lárváinak károsítása folyamatos. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó Candidatus Phytoplasma vitis (más néven Grapevine flavescence dorée, FD) fitoplazma vektora az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus). A lárvák jelenleg L2-L3-as fokozatúak. L3-as fejlődési fokozattól kezdve már fertőzőképesek a lárvák. A rendkívül veszélyes FD terjedése megakadályozható az amerikai szőlőkabóca elleni eredményes védekezéssel. Erre legalkalmasabb időszak, amikor a lárvák elérték a harmadik, negyedik fejlődési fokozatot (L3-L4). Az online elérhető károsító monitoring rendszerben térképi felületen nyomon követhető az egyes lárva fokozatok észlelésének helyei, amely alapján a védekezések ütemezhetők. A rendszer megtalálható:
https://karositomonitoring.nebih.gov.hu/Terkepek/AmerikaiSzolokabocaMap.aspx
Azokban a termő ültetvényekben, amelyekben az előző tenyészidőben kimutatták az amerikai szőlőkabóca jelenlétét, kifejezetten ajánlott a lárvák ellen védekezni a nagyobb fertőzésveszély miatt. A szaporítóanyag előállító területeken (törzsültetvények és faiskolák) a vektor elleni védekezés kötelező, függetlenül attól, hogy előfordul-e a kabóca a területen vagy sem. A védekezésre több – a szőlőmolyok ellen is engedélyezett – rovarölő szer alkalmazható (pl. lambda-cihalotrin hatóanyagú permetező szerek).
A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet, az újra kigyomosodott ültetvényben a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. Több veszélyes gyom is újra „nekilendül” ebben az időszakban, ezért ezek irtására akkor kerüljön sor, amikor még 20-30 cm-nél nem nagyobbak. Később csak sok vesződséggel, többszöri kaszálás és az ezt követő újrahajtáskor elvégzett gyomirtás ad csak eredményt. A kijuttatáskor ügyeljünk arra, hogy a permetlé nem érheti a kultúrnövény zöld részeit, ezért elengedhetetlen a törzs és kordonkar tisztítás. Több helyen, főleg a fehér fajtákon megjelentek a klorózis tünetei. A vashiányt a talaj levegőtlensége, a túlzottan meszes talaj, a gyors növekedés is elősegítheti. Lombtrágyák használatával vagy a talaj levegőtlenségének, tömörödöttségének megszüntetésével tudjuk javítani a rossz vasellátást.
A meteorológiai állomások által mért adatok
09.08 – 14 | Heti átlaghőmérséklet (oC) | Csapadékösszeg (mm) |
Szekszárd | 19,2 | 11 |
Iván-völgy | 19,0 | 12 |
Bati-kereszt | 19,1 | 10 |
Kajmád | 19,3 | 13 |
Görögszó | 19,4 | 12 |
Bátaszék | 19,4 | 11 |
Paks | 18,8 | 15 |
Bonyhád | 18,9 | 14 |
Várható időjárás
Pénteken már napos, kellemes, mérsékelten meleg idő várható, számottevő csapadék nélkül. Hétvégére előreláthatólag alapvetően napos, nyári idő alakul ki. Vasárnap a hőmérséklet ismét meghaladhatja a 30 fokot. A következő 7 napban a Borvidéken 5 mm csapadék várható.
A SYNGENTA ajánlata erre a hétre
A | ![]() |
ajánlata erre a hétre atkák ellen: Thiovit Jet molyok ellen: Karate Zeon 5 CS, Voliam, Affirm kabócák ellen: Karate Zeon 5 CS lisztharmat ellen: Dynali, Topas 100 EC, Thiovit Jet peronoszpóra ellen: Orondis Ultra csomag, Pergado F lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max lisztharmat, szürkepenész ellen: Taegro gyomok ellen: Medallon Prémium |