Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2024.06.27

Betegségek erősödő pályán!

 

Az elmúlt héten jelentős csapadék esett a Borvidéken. A fülledt, meleg, párás időben a vártnak megfelelően a lisztharmat és főleg a peronoszpóra fertőzések általánosam jelentkeztek a tőkéken. A peronoszpóra a leveleken és a fürtökön is jelentős számú tünetet produkál. A betegség ilyen korai, általános fellépése nehéz évjáratot vetít előre. A tőkéket folyamatosan védjük a peronoszpóra ellen, mert egy kihagyott permetezés alkalmával akár 30%-os termésveszteséget is okozhat egy fertőzési hullám. Nehezíti a védekezést, hogy a friss, fiatal hajtások, amelyek a permetezéseket követően jelennek meg, nem védettek, és így azok gyorsan és erősen fertőződhetnek. Ezt csak úgy tudjuk megoldani, ha rövidítünk a permetezési fordulón. A gyors és nagy tömegű hajtásnövekedés miatt erős zöldmunka szükséges, és vannak kik már kénytelenek voltak csonkázni is. Ezeken a helyeken fokozott az új hajtások megjelenése.

A lisztharmat a fürtökön most kezd nagyobb számban megjelenni. A legnagyobb veszélyt itt is a besűrűsödő lombozat jelenti. A következő egy hétre továbbra is meleg időt, labilis légkört és zivatarokat ígérnek. Ez a gombabetegségeknek kedvez.

A betegség ellen permetezzünk felszívódó és kontak készítmények kombinációjával.

A tarka szőlőmoly II. nemzedékének rajzása folyamatos és erősödő. Feromon csapdáink 23 db egyedet fogtak az elmúlt héten. A lárvák károsítása ezzel párhuzamosan folyamatos. Vizsgáljuk át a fürtöket, és ahol szövedéket vagy lárvára utaló rágást észlelünk, ott haladéktalanul permetezzünk. A lárvák egy része L5-ös stádiumban van, másik részük bebábozódott.

A molyok lárvái mellett több rovar, köztük a kabócák is jelentős károsítói a szőlőnek. A kis rovarok szívogatásuk nyomán vírusokat terjesztenek. A vírusok által okozott betegségek hozzájárulnak a tőkék idő előtti leromlásának folyamatához. A tőkepusztulás kezdeti tünetei már ilyenkor látszanak az egyes tőkéken. Ezen okok miatt használjunk rovarölő szereket évente többször a szőlőben.

A levélatkák szívogatásának nyomai sok helyen látszanak a leveleken. A szívogatások helyén a levélszövet nem nő tovább, így a korábbi kártételt a levéllemezben keletkező, feltűnő, szabálytalan alakú lyukak jelzik. Ezeken a leveleken már nincs kártevő, de a károsítás nyomai megmaradnak a továbbiakban. Friss kártétel esetében, amikor sárgás szívásnyomokat észlelünk a fiatal hajtásokon, újra védekeznünk kell speciális atkaölő szerrel.

Sok a rovarkártevő a szőlőben. Az enyhe telek, a kedvező tavaszi és nyári életfeltételek miatt sok rovarkártétellel találkozhatunk az ültetvényekben. A molyok, a kabócák, a filoxéra levéllakó alakja, lombfogyasztó rovarok egész serege károsítja a szőlőt. A rovarok a növényi vírusok aktív terjesztői, ezért az ellenük való védekezéssel nem csak a rovarok kártételét mérsékeljük, de a betegségek kialakulását is megelőzzük.

Vigyázzunk a készítmények adagolásánál a perzselésre. Leginkább a kén, a réz és a lisztharmat elleni felszívódó készítmények okoznak ilyen tüneteket. A meleg, párás időjárás fokozza a tünetek erősségét. Általában igen erős hajtásnövekedés figyelhető meg a szőlőben. Ezeken a helyeken a zöldmunkákkal és a gyakoribb permetezésekkel (10 napos forduló) tudjuk segíteni a szőlőt a megfelelő egészségi állapot fenntartásában.

Az amerikai szőlőkabóca lárváinak károsítása folyamatos. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó Candidatus Phytoplasma vitis (más néven Grapevine flavescence dorée, FD) fitoplazma vektora az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus). A lárvák jelenleg többségében L3-as fokozatúak. L3-as fejlődési fokozattól kezdve már fertőzőképesek a lárvák! A rendkívül veszélyes FD terjedése megakadályozható az amerikai szőlőkabóca elleni eredményes védekezéssel. Erre legalkalmasabb időszak, amikor a lárvák elérték a harmadik, negyedik fejlődési fokozatot (L3-L4). Az online elérhető károsító monitoring rendszerben térképi felületen nyomon követhető az egyes lárva fokozatok észlelésének helyei, amely alapján a védekezések ütemezhetők. A rendszer megtalálható:

https://karositomonitoring.nebih.gov.hu/Terkepek/AmerikaiSzolokabocaMap.aspx

Azokban a termő ültetvényekben, amelyekben az előző tenyészidőben kimutatták az amerikai szőlőkabóca jelenlétét, kifejezetten ajánlott a lárvák ellen védekezni a nagyobb fertőzésveszély miatt. A szaporítóanyag előállító területeken (törzsültetvények és faiskolák) a vektor elleni védekezés kötelező, függetlenül attól, hogy előfordul-e a kabóca a területen vagy sem. A védekezésre több – a szőlőmolyok ellen is engedélyezett – rovarölő szer alkalmazható (pl. lambda-cihalotrin hatóanyagú permetező szerek).

A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet, az újra kigyomosodott ültetvényben a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. Több veszélyes gyom is újra „nekilendül” ebben az időszakban, ezért ezek irtására akkor kerüljön sor, amikor még 20-30 cm-nél nem nagyobbak. Később csak sok vesződséggel, többszöri kaszálás és az ezt követő újrahajtáskor elvégzett gyomirtás ad csak eredményt. A kijuttatáskor ügyeljünk arra, hogy a permetlé nem érheti a kultúrnövény zöld részeit, ezért elengedhetetlen a törzs és kordonkar tisztítás. Több helyen, főleg a fehér fajtákon megjelentek a klorózis tünetei. A vashiányt a talaj levegőtlensége, a túlzottan meszes talaj, a gyors növekedés is elősegítheti. Lombtrágyák használatával vagy a talaj levegőtlenségének, tömörödöttségének megszüntetésével tudjuk javítani a rossz vasellátást.

A meteorológiai állomások által mért adatok

 09.08 – 14  Heti átlaghőmérséklet (oC)  Csapadékösszeg (mm)
 Szekszárd 24,1 13
 Iván-völgy 24,0 14
 Bati-kereszt 23,8 11
 Kajmád 23,9 12
 Görögszó 24,2 11
 Bátaszék 24,2 10
 Paks 23,6 25
 Bonyhád 23,5 14

 

Várható időjárás

Péntekre túlnyomórészt napos, délután mérsékelten gomolyfelhős nyári idő körvonalazódik. Szombatra napsütéses, kifejezetten meleg, nyári napra van kilátás fokozódó hőséggel, illetve este, elvétve kialakuló helyi zivatargóccal. Vasárnap még marad a hőség és a napos, nyári időjárás, de növekvő légköri labilitással, majd estétől viharos zivatarok, zivatarlánc kialakulásának veszélyével. Hétfőn az áthaladó front okozhat szeles, változóan napos, elszórtan záporral, zivatarral tarkított, mérsékeltebben meleg időt. A következő 7 napban a Borvidéken 7 mm csapadék várható.

 

A SYNGENTA ajánlata erre a hétre

A ajánlata erre a hétre atkák ellen: Thiovit Jet
molyok ellen: Karate Zeon 5 CS, Voliam, Affirm
kabócák ellen: Karate Zeon 5 CS
lisztharmat ellen: Dynali, Topas 100 EC, Thiovit Jet
peronoszpóra ellen: Orondis Ultra csomag, Pergado F
lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max

lisztharmat, szürkepenész ellen: Taegro

gyomok ellen: Medallon Prémium
növénykondicionálásra, kötődésfokozásra: Isabion

A gubacsatkák kártétele fokozott
A lisztharmat erős
A peronoszpóra a fürtökön jelentős kárt okozhat
A tőkeelhalás egyre gyakoribb
A hajtásnövekedés nagyon erős
A parlagfüvet irtsuk hatékonyan
A peronoszpóra erősen támad
Klórozis tünetei
Vigyázzunk a perzselésre
A levélatkák friss kártétele
A permetezés után fejlődött hajtások védtelenek
A termés mennyisége jó, fürtzáródás állapotban van a szőlő
Sokan kénytelenek voltak már csonkázni