Magyar
English 
Érdemben a Krisztus utáni korszakban tudunk először írásos nyomokon elindulni. Augustus római császár az, aki a borostyánutat megerősítendő elfoglalta Pannónia belső területeit. A birodalom határának a Dunáig történő kiterjesztése az I. század végére tehető. A régészeti terepbejárások eredményei és a talajradar-felvételek jól mutatják, hogy a sokak által Szekszárdhoz kötött Alisca erőd valójában az Őcsény melletti Gábor-major területén található, és feltárásra vár.
Éppen a fejlett római közigazgatás az, aminek írásbelisége beszámol a Pannonia provincia kora előtt itt élt népekről, nevezetesen a vaskori szkítákról és a keltákról. A kelták ittléte nagyjából ötszáz évet ölel fel. Az ő írásbeliségüket nem ismerjük, de ez a vaskor azon törzsi szervezettségű birodalma, amely nagy hatékonysággal és sikerrel alkalmazta fegyverként a vasat. A Dél-Dunántúl mai Tolna megyét is magában foglaló területén élt „Herciunates” nevű törzsük.
A latin források szerint mind a kelták, mind a szkíták fogyasztottak erjesztett alkoholos italokat. Elsősorban sörfogyasztásukról tesznek említést, de szinte bizonyos, hogy fejlett kereskedelmüknek köszönhetően bort is importáltak a Mediterráneum területéről.
A rómaiak megjelenése egyrészt jelentette az itt élő népek integrálódását, a határon kívül élő népekkel való szoros együttműködést, az árucsere-forgalmat – a romanizálódás lehetőségét –, ugyanakkor egy világbirodalomba való beilleszkedés kozmopolita forgatagát is magában hordozta. Egyelőre nem tudjuk, hogy korábban volt-e már helyben szőlőtermelés, de hogy a rómaiak itt is fejlett szőlőművelést folytattak, és irigyelve követett életmódjukkal fejlett borkultúrát is terjesztettek, azt rengeteg régészeti lelet bizonyítja.
A római kori „Szekszárdi borvidék” jellemzően nem nagy városok köré szerveződött, ellentétben a provincia belsejében található településekkel. Itt az alapvetően a határvédelmet jelentő kis, szabvány építésű erődítmények köré nagybirtokos villagazdaságok szerveződnek, és ezeket kötötte össze a másod- és harmadrendű római utak hálózata, amin keresztül élénk kereskedelem folyt. Érkeztek ide a Rajna-vidékről terra sigillata cserépedények vagy üvegáruk, és szállítottak bort távolabbi vidékekre.
A Szekszárdon fellelt szarkofág, amelynek oldalán szőlőmotívum található, eredetileg innen 300 km-re, a mai Horvátország területén lévő szerémségi Sirmiumban (Szávaszentdemeter, Mitrovica) készült. Így bár nem igazolja direkt módon a szekszárdi szőlőtermelést, de a szőlőművelés emlékeit (kacorok) a szarkofágtól függetlenül is megtaláljuk a környékből, pl. Őcsény határából.
425-ben a rómaiak átadták a hunoknak Valeria provinciát, Kelet-Dunántúl bennünket is magába foglaló területét, majd újabb népcsoportok – langobárdok, gepidák, avarok, gótok– jöttek, akik mind valamennyire elromanizálódtak korábban, illetve az avarok vezetése alatt megjelentek már a szlávok is. A Dunántúlon kimondottan erős a tovább élő germán leszármazottak leletanyaga a 6-7. században. Az M6 autópálya építése során kerültek elő avar kori kutak, melyek iszapmintáiban szőlőmagvakat találtak. Tehát a szőlő mint gyümölcs szerepet kapott a hétköznapok életében, bizonyítva annak fontosságát.
Az átmeneti korszak a honfoglalásig tartó hatszáz évet jelentette, amikor a beérkező magyarok már a latin korból megmaradt villagazdaságok környékén átörökített szőlőművelést találtak itt.
A korszakhatárt a feudalizmus kialakulása, a latin szokások és törvényesség, valamint a kereszténység megerősödő intézményrendszere jelenti. Bár a mi térségünkhöz közvetlenül köthető írott forrásaink gyérek, a régészeti adatok annál gazdagabbak, és ez alapján elmondható, hogy ezt a forrongó, akár generációk alatt gyökeresen változó korszakot végig a latin kultúra és szokások mintakövetése, egyfajta romanizálódó törekvés erősen befolyásolta. Így aztán a bor szerepe és szeretete folyamatosan jelen volt.
