Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Szekszárdi Borvidékre, 2024.07.04

Sűrű lombozat – nagy fertőzésveszély

 

 

 

Az elmúlt héten nem esett jelentős csapadék a Borvidéken. Csak néhány kisebb, fél és 1 mm-t hozó kisebb zápor fordult elő. A fülledt, meleg, párás időjárás miatt a lisztharmat és a peronoszpóra fertőzések is erősödtek. A lisztharmat és a peronoszpóra egyaránt a leveleken és a fürtökön is jelentős számú tünetet produkál. A betegségek a mostani időjárásban nagyon jól érzik magukat. A sűrű lombozat, a fülledt idő rendkívül kedvező számukra. Az elkövetkező időszakban folyamatosan erős védelem szükséges a termés és a lombozat jó egészségi állapotának megőrzéséhez. A tőkéket folyamatosan védjük a peronoszpóra ellen, mert egy kihagyott permetezés alkalmával akár 30%-os termésveszteséget is okozhat egy fertőzési hullám. Nehezíti a védekezést, hogy a friss, fiatal hajtások, amelyek a permetezéseket követően jelennek meg, nem védettek, és így azok gyorsan és erősen fertőződhetnek. Ezt csak úgy tudjuk megoldani, ha rövidítünk a permetezési fordulón. A gyors és nagy tömegű hajtásnövekedés miatt erős zöldmunka szükséges, és vannak, akik már kénytelenek voltak csonkázni is. Ezeken a helyeken fokozott az új hajtások megjelenése, ezért a fertőződés veszélye is fokozottabb.

A lisztharmat a fürtökön egyre nagyobb számban jelenik meg. A legnagyobb veszélyt itt is a besűrűsödő lombozat jelenti. A következő egy hétre továbbra is meleg időt, labilis légkört és zivatarokat ígérnek. Ez a gombabetegségeknek kedvez. A betegség ellen permetezzünk felszívódó és kontak készítmények kombinációjával.

A tarka szőlőmoly II. nemzedékének rajzása folyamatos és erős. Feromon csapdáink 16 db egyedet fogtak az elmúlt héten. A lárvák károsítása ezzel párhuzamosan folyamatos, de kis mértékű. A tarka szőlőmoly népesség 40%-a báb állapotban van, 60%-a rajzik. A II. nemzedék lárváinak tömeges kelése kb. 12 nap múlva várható.

A molyok lárvái mellett több rovar, köztük a kabócák is jelentős károsítói a szőlőnek. A kis rovarok szívogatásuk nyomán vírusokat terjesztenek. A vírusok által okozott betegségek hozzájárulnak a tőkék idő előtti leromlásának folyamatához. A tőkepusztulás kezdeti tünetei már ilyenkor látszanak az egyes tőkéken. A tünetes tőkék mielőbbi eltávolítása indokolt. Ezen okok miatt használjunk rovarölő szereket évente többször a szőlőben.

A levélatkák szívogatásának nyomai sok helyen látszanak a leveleken. A szívogatások helyén a levélszövet nem nő tovább, így a korábbi kártételt a levéllemezben keletkező, feltűnő, szabálytalan alakú lyukak jelzik. Ezeken a leveleken már nincs kártevő, de a károsítás nyomai megmaradnak a továbbiakban. Friss kártétel esetében, amikor sárgás szívásnyomokat észlelünk a fiatal hajtásokon, újra védekeznünk kell speciális atkaölő szerrel.

Sok a rovarkártevő a szőlőben. Az enyhe telek, a kedvező tavaszi és nyári életfeltételek miatt sok rovarkártétellel találkozhatunk az ültetvényekben. A molyok, a kabócák, a filoxéra levéllakó alakja, lombfogyasztó rovarok egész serege károsítja a szőlőt. A rovarok a növényi vírusok aktív terjesztői, ezért az ellenük való védekezéssel nem csak a rovarok kártételét mérsékeljük, de a betegségek kialakulását is megelőzzük.

Vigyázzunk a készítmények adagolásánál a perzselésre. Leginkább a kén, a réz és a lisztharmat elleni felszívódó készítmények okoznak ilyen tüneteket. A meleg, párás időjárás fokozza a tünetek erősségét. Általában igen erős hajtásnövekedés figyelhető meg a szőlőben. Ezeken a helyeken a zöldmunkákkal és a gyakoribb permetezésekkel (7-10 napos forduló) tudjuk segíteni a szőlőt a megfelelő egészségi állapot fenntartásában.

Az amerikai szőlőkabóca lárváinak károsítása folyamatos. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó Candidatus Phytoplasma vitis (más néven Grapevine flavescence dorée, FD) fitoplazma vektora az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus). A lárvák jelenleg többségében L3-as és L4-es fokozatúak. Elvétve L5-ös fejlődési fokozattal is lehet már találkozni. A lárvák fejlődése intenzív, gyors az L4-es lárvák növekvő aránya valamint azok fertőzőképessége miatt a védekezések elvégzése időszerű és indokolt. A rendkívül veszélyes FD terjedése megakadályozható az amerikai szőlőkabóca elleni eredményes védekezéssel. Erre legalkalmasabb időszak, amikor a lárvák elérték a harmadik, negyedik fejlődési fokozatot (L3-L4). Az online elérhető károsító monitoring rendszerben térképi felületen nyomon követhető az egyes lárva fokozatok észlelésének helyei, amely alapján a védekezések ütemezhetők. A rendszer megtalálható:

https://karositomonitoring.nebih.gov.hu/Terkepek/AmerikaiSzolokabocaMap.aspx

Azokban a termő ültetvényekben, amelyekben az előző tenyészidőben kimutatták az amerikai szőlőkabóca jelenlétét, kifejezetten ajánlott a lárvák ellen védekezni a nagyobb fertőzésveszély miatt. A szaporítóanyag előállító területeken (törzsültetvények és faiskolák) a vektor elleni védekezés kötelező, függetlenül attól, hogy előfordul-e a kabóca a területen vagy sem. A védekezésre több – a szőlőmolyok ellen is engedélyezett – rovarölő szer alkalmazható (pl. lambda-cihalotrin hatóanyagú permetező szerek).

A szőlőben a gyomnövényekre is fordítsunk kellő figyelmet, az újra kigyomosodott ültetvényben a nyári kezelést glifozát tartalmú készítménnyel végezzük el. Több veszélyes gyom is újra „nekilendül” ebben az időszakban, ezért ezek irtására akkor kerüljön sor, amikor még 20-30 cm-nél nem nagyobbak. Később csak sok vesződséggel, többszöri kaszálás és az ezt követő újrahajtáskor elvégzett gyomirtás ad csak eredményt. A kijuttatáskor ügyeljünk arra, hogy a permetlé nem érheti a kultúrnövény zöld részeit, ezért elengedhetetlen a törzs és kordonkar tisztítás. Több helyen, főleg a fehér fajtákon megjelentek a klorózis tünetei. A vashiányt a talaj levegőtlensége, a túlzottan meszes talaj, a gyors növekedés is elősegítheti. Lombtrágyák használatával vagy a talaj levegőtlenségének, tömörödöttségének megszüntetésével tudjuk javítani a rossz vasellátást.

A meteorológiai állomások által mért adatok

 09.08 – 14  Heti átlaghőmérséklet (oC)  Csapadékösszeg (mm)
 Szekszárd 24,3 2
 Iván-völgy 24,1 2
 Bati-kereszt 23,1 1
 Kajmád 24,2 2
 Görögszó 24,4 1
 Bátaszék 24,4 2
 Paks 23,9 1
 Bonyhád 24,0 3

 

Várható időjárás

A hétvégén D-ire forduló légmozgással további melegedésre, visszatérő hőségre van kilátás. Kedvező idő várható sok napsütéssel, változó fátyol- és gomolyfelhőkkel, 30 fok feletti, vasárnap már helyenként a 35 fokot is elérő maximumokkal. Vasárnap éjszakára hidegfront érkezése körvonalazódik, melynek hatására estétől megnő a záporok, zivatargócok kialakulásának, illetve az ÉNY-i szél felerősödésének esélye. Hétfőn az átvonuló hidegfront okozhat szeles és változékony időjárást. Egyelőre az a legvalószínűbb, hogy kelet felé mozog a szórványos záporokat, zivatarokat adó csapadékmező, mögötte már kisüthet a nap. Keddre a front mögötti tiszta, napsütéses, nyugodt idő látszik kialakulni. A következő 7 napban a Borvidéken 2 mm csapadék várható.

 

A SYNGENTA ajánlata erre a hétre

A ajánlata erre a hétre atkák ellen: Thiovit Jet
molyok ellen: Karate Zeon 5 CS, Voliam, Affirm
kabócák ellen: Karate Zeon 5 CS
lisztharmat ellen: Dynali, Topas 100 EC, Thiovit Jet
peronoszpóra ellen: Orondis Ultra csomag, Pergado F
lisztharmat, peronoszpóra, szürkepenész ellen: Quadris Max

lisztharmat, szürkepenész ellen: Taegro

gyomok ellen: Medallon Prémium
növénykondicionálásra, kötődésfokozásra: Isabion

A peronoszpóra kiégett levéltünetei
Folyamatosan figyeljük a lisztharmat betelepedését a fürtökbe
A perzselési tünetek később a bogyók felrepedését okozhatják
Tartsuk szellősen a fürtzónát
Vegyszeres gyomirtásnál fontos a fiatal tőkéknél a törzsvédelem
A tőkeelhalásos tüneteket mutató tőkéket mihamarabb távolítsuk el
Több helyen a filoxéra levéllakó alakja károsít