Világfajták

A borvidéken komoly hagyományai vannak a világfajtáknak, a legtöbb pince ezekből készíti a csúcsborát. Igazán meleg években a cabernet sauvignonnak alig akad párja, hűvösebb években viszont a cabernet franc ad kiemelkedő borokat, sajátos eleganciát sugározva; többek szerint pedig a bordeaux-i fajták közül a merlot az, amelyik leginkább megtalálta a helyét Szekszárdon.

A kékfrankosban is óriási lehetőség van, a házasításokat élettel, vibrálással tudja megtölteni és nehezebb években is szép termést ad. Viszont rengeteg munka áll még a borászok előtt, hiszen míg a világfajtáknál már ismertek a legjobb klónok, addig a kékfrankosnál még nem. Jelenleg is folynak kísérletek a borvidék egyes pincéinél, közel kétszáz variáns vizsgálatával. Az egyes klónok között jelentős lehet az eltérés, sokszínű a fajta színanyagban, érettségben, aromáinak fűszerességében is. Ha sikerül megtalálni a legjobb klónokat, utána még komolyabb borok készülhetnek. Olyan önálló út lehet ez, ami a világ borfogyasztóinak is izgalmas borokat adhat. A kékfrankos egyre hangsúlyosabban jelenik meg a pincék csúcsházasításaiban, ezzel is még „szekszárdibbá” téve azokat.

Azt már a régi szekszárdiak is tudták, hogy a vörösagyagos talaj adja a legkomolyabb borokat, az évek során pedig bebizonyosodott, hogy ilyen területekről tényleg kiemelkedő tételek készülnek. A csapadékháztartása jobb a lösznél, az itteni ültetvények cukrosodása is egyenletesebb általában, ez pedig komplexebb, fineszesebb borokat eredményez. Az pedig már a borász ízlésén múlik, hogy az egyes dűlők termését önállóan palackozza vagy házasítja.

A kilencvenes évek végén egyre több szekszárdi borászat fedezte fel, hogy a korábbi tőketerhelés mellett nem lehet igazán koncentrált borokat készíteni, sokan ekkor fogtak hozamkorlátozásba. Az akkor készült borokra figyelt fel először a világ, szép versenyeredményeket is hoztak, ez volt a kezdet. Mára minden pincénél kialakult, hogy mennyire korlátozzák az egyes fajtákat, hiszen általános recept nincs rá.

A komoly, koncentrált vörösboroknál központi kérdés a hordóhasználat. Itt találkozunk a legtöbb esetben első töltésű hordók alkalmazásával, és a francia vagy amerikai tölgyből készült hordók is ebben a szegmensben a leghangsúlyosabbak. A hordók házasítása szinte művészet, de biztos, hogy komoly tapasztalatot igényel. A korábbi évekhez képest ma már jóval kisebb az új hordók aránya, hogy azt a kerekséget, koncentrált gyümölcsös karaktert tudják hangsúlyozni, ami a borvidék sajátossága. Hordóban és palackban is több időt töltenek ezek a borok, hosszabban érlelik őket.

A dűlők változatossága és a pincék színessége sokat ad hozzá a teljes szekszárdi képhez, a kisebb pincék, noha kevesebb palackmennyiséggel dolgoznak, minőségben és egyediségben is felveszik a versenyt a nagyokkal. Ezzel pedig a borkedvelők járnak igazán jól.