Szekszárdi Nyitott Pincék 2018

Szekszárdi Nyitott Pincék 2018
2018. május 18–21.


Ahogy melegszik az idő, egyre vonzóbbak a szabadtéri programok, mind többen kerekednek fel, és látogatják meg hazánk különböző vidékeit. A Szekszárdi borvidék borászai tartják a hagyományt, és a pünkösdi hosszú hétvégén nyitott pinceajtókkal és jó borokkal várják az érdeklődőket.

Joggal kérdezheti bárki, hogy mi ebben a különös, hiszen kedves borászt és jó bort is könnyű találni Szekszárdon. Ez így igaz, viszont a pincelátogatás máskor szervezést igényel, most viszont a részt vevő borászok a megadott nyitvatartási időben folyamatosan várják a látogatókat. Mindenkit szívesen látnak, nem szükséges előre jelezni az érkezést, és mivel húsz pince jelezte aktív részvételét, igazán változatos programot állíthatunk össze, akár a helyszínen is.

Manapság rengeteg a boros rendezvény országszerte, a pünkösdi azonban annyiban más, hogy ezúttal a fogyasztók látogatják meg a borászokat. Ilyenkor van lehetőség akár egy sétára is a szőlőben, a zöldülő tőkék duzzadnak az erőtől ebben az időszakban. A legtöbb helyen a borok mellé harapnivalót is kínálnak, és sokszor gondolnak a családokra is: van, ahol a gyerekeknek is szerveznek programot, és mindenhol számolnak a sofőrökkel is, ennek megfelelően saját musttal, házi szörpökkel készülnek fel azok kiszolgálására, akik nem kóstolhatnak bort.

Idén a húsz nyitott pince között egyaránt ott találjuk a borvidék meghatározó szereplőit, köztük az Év Bortermelője címet elnyert szekszárdi borászokat is. Mellettük a kevésbé közismert pincék is bemutatkoznak majd, a Kerámia Borműhely Sárköz utcai telephelyén például öt kisebb borászat várja a borbarátokat. Ez a hétvége remek alkalmat biztosít arra, hogy közelebbről is megismerjük a vitathatatlanul szekszárdi boraikat.

A szervezők ezúttal is indítanak menetrendszerű ingyenes buszjáratokat a pincékhez. Egy északi és egy déli kört alakítottak ki, ezzel még gördülékenyebbé téve a közlekedést. A Szekszárdi borvidék ezen felül letölthető és mobileszközökön is lapozható kiadvánnyal segíti a vendégek tájékozódását, a kis füzetben a térképeken túl minden pince ajánlatát meg lehet találni.

A pünkösdi hétvégén rendezik a Szekszárdi Nyitott Pincékkel párhuzamosan a Pünkösdi Hal- és Vadünnepet is, a rendezvény fő hívó szavai a pünkösdi hagyományok, a minőségi gasztronómia és a színvonalas kulturális program. Ennek megfelelően minden korosztály megtalálja majd az őt leginkább érdeklő programot, esténként pedig koncertek lesznek, ahol fellép többek közt Rúzsa Magdi, a Punnany Massif és az R-GO is.

A Nyitott Pincékkel kapcsolatban az aktuális információkat a borvidék Facebook-oldalán olvashatják az érdeklődők, míg a Pünkösdi Hal- és Vadünnepre vonatkozó tudnivalókkal kapcsolatban a www.szekszardagora.hu oldalt érdemes felkeresni.

 

Az egyes pincészetek között rendszeres, ingyenes buszjárat közlekedik szombaton és vasárnap, amely a Béla király térről indul 11 és 18 óra között.

 

Bodri Pincészet Szekszárd
7100 Szekszárd, Faluhely – Dűlő (Sárköz u. végén)
Nyitva tartás pénteken: 10:00 – 24:00
Nyitva tartás szombaton: 10:00 – 24:00
Nyitva tartás vasárnap: 10:00 – 22:00
Nyitva tartás hétfőn: 10:00 – 22:00

Dúzsi Tamás és Családja Szegzárdi Borászati Kft.
7100 Szekszárd, Kadarka utca 482 Hrsz.
Nyitva tartás pénteken: Csak előzetes bejelentkezés alapján
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Eszterbauer Borászat
7100 Szekszárd, Bor u. 2.
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Göndöcs Lajos
Gyűszűbirtok, Kerámia Borműhely,
7100 Szekszárd, Sárköz u. 11-14
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Gyűszűbirtok
Kerámia Borműhely
7100 Szekszárd, Sárköz u. 11-14
Nyitva tartás pénteken: 14:00 – 18:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00
Nyitva tartás hétfőn: 11:00 – 14:00

Háromházi Pince
Gyűszűbirtok, Kerámia Borműhely,
7100 Szekszárd, Sárköz u. 11-14
Nyitva tartás pénteken: 14:00 – 18:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00
Nyitva tartás hétfőn: 11:00 – 14:00

Heimann Családi Birtok
7100 Szekszárd, Iván-völgyi tető 9814/13 hrsz
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 21:00

Hetényi Pincészet
Gyűszűbirtok, Kerámia Borműhely
7100 Szekszárd, Sárköz u. 11-14
Nyitva tartás pénteken: 14:00 – 18:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00
Nyitva tartás hétfőn: 10:00 – 14:00

Lajvér Borbirtok
Külön jelzéssel ellátott busz közlekedik
7121 Szálka, Hrsz: 07/28
Nyitva tartás pénteken: 11:00 – 21:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 21:00
Nyitva tartás hétfőn: 11:00 – 21:00

Merfelsz Pince
7100 Szekszárd, Bor u. 74.
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Neiner Családi Pince
7100 Szekszárd, Bethlen G. u. 23/b
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Németh János Pincészet
7100 Szekszárd, Iván-völgy 9679 hrsz.
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Pálinkás Pince
Gyűszűbirtok, Kerámia Borműhely
7100 Szekszárd, Sárköz u. 11-14
Nyitva tartás pénteken: 14:00 – 18:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00
Nyitva tartás hétfőn: 13:00 – 18:00

Schieber Pincészet
7100 Szekszárd, Kadarka u. 100.
Nyitva tartás pénteken 08:00 – 18:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Sebestyén Pince
7100 Szekszárd, Kalász u. 26.
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Takler Kúria
7144 Decs, Decsi Szőlőhegy 1799 hrsz.
Nyitva tartás pénteken: 10:30 – 22:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 10:30 – 22:00
Nyitva tartás hétfőn: 10:30 – 20:00

Toronyi Pince
7100 Szekszárd, Sárköz u. 74.
Nyitva tartás pénteken: 18:00 – 22:00
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Tüske Pince
7100 Szekszárd, Sárköz u. 31.
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 18:00

Vesztergombi Pince
7100 Szekszárd, Borkút u. 3.
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 10:00 – 18:00

Vida Családi Borbirtok
7100 Szekszárd, Napfény u. 27/A
Nyitva tartás szombaton és vasárnap: 11:00 – 19:00